Ma már széles körben elterjedt az a felismerés, hogy az érvelés nagy százalékban NEM az észérvekről szól. Sokkal inkább az a helyzet, hogy az észérvek csak azt a célt szolgálják, hogy igazolják azt a döntést, amit előzőleg már amúgyis meghoztunk.
A reklám szakembereket és a politikusokat kivéve azonban kevesen cselekszenek ennek a felismerésnek a tükrében. Nem is olyan egyszerű ez, hiszen az érzelemvezéreltséget csak kevesen vallják be magunknak. Ha tehát látványosan az érzelmekre próbálunk hatni, akkor az sokakban az ellenkező hatást válthatja ki, mint amit szeretnénk.
Az érvelés kifinomult módja abban áll, hogy minden esetben az érzelmekre is hatunk, miközben látványosan észérvekkel dolgozunk.
Az emberi agynak két féltekéje van, de dönteni mindig az egész ember dönt
Magánemberként vagy komoly üzletemberként még mindig kevéssé elfogadott tudatosan felvállalni, hogy érzelemtől vezéreltek (is) vagyunk. A természet azonban nem véletlenül áldott meg téged a két agyfélteke összes tulajdonságával. Az analitikus képességedet (bal agyfélteke) például remekül kiegészíti a holisztikus, egészre figyelő tulajdonságod (jobb agyfélteke). A tervszerűséget (bal agyfélteke) az ötletesség és kreativitás (jobb agyfélteke).
A döntésben mindig az egész ember, vagyis mindkét agyfélteke részt vesz. Éppen ezért fontos, hogy ne csak az észérvekkel, a logikával, esetleg a tényekkel és számokkal, hanem az érzelmekkel, érzékekkel, vizualitással és kreativitással is dolgozz, amikor hatást akarsz gyakorolni másokra.
A kép alapján magad is sok mindenre rájössz, ha javítani akarod az érveid hatékonyságát!
Jöttem, láttam, győztem – a stratégia szerepe
A felkészülés és meggyőző felépítés nem csak a racionálitás erejével hat. Azáltal, hogy az érvelés jól fel van építve, hajlamosabbak vagyunk elfogadni, hogy az teljes mértékben helytálló és helyes. Mivel a logikai kapcsolatok egyértelműnek látszanak, kevésbbé vizsgáljuk a benne szereplő kijelentések tartalmi helyességét.
Az Érvelési Felépítések, ahogy ebben az anyagban szerepelnek, nem csak az értelemre, hanem az érzelmekre is komoly hatást gyakorolnak.
Az Átütő Erejű Érvelés eszköztára segít téged abban, hogy bármilyen helyzetben könnyedén kinyíljon előtted a befogadás kapuja!
A testbeszéd alakítása
Fontos szerepet játszik a meggyőzésben, hogy a testbeszéded mennyire van összhangban azzal, amit mondasz. A szavak mögött levő belső meggyőződés tudatosítása, annak az érzésnek az erősítése, hogy igazad van, nagyon sokat segít abban, hogy elfogadják mindazt, amit mondasz.
A testbeszédet nehéz hitelesen befolyásolni, belső hozzáállásod tudatos alakítása azonban a fellépéseden is meg fog látszani.
Mielőtt érvelsz, tudatosítsd magadban egy pillanatra azt a hatást, amit kelteni szeretnél!
„Jól csak a szívével lát az ember” – az érzelmi érvek szerepe
A történelem nagyobb és kisebb vezetői, szónokai vagy éppen a sikeres értékesítők és vállalatvezetők a retorikai eszközök tucatjait ismerték és alkalmazták a meggyőzésben. Láss néhány példát, egyelőre csak felsorolás szintjén:
analógia, ismétlés, kettőzés, anaféra, epiféra, anadiplózis, inklúzió, átkeresztelés, allegória és még több, mint 50 eszköz amivel az érveidet látványosan alátámaszthatod.
Olyan ősiek ezek, hogy legtöbbjüket még mindig a latin és görög nevükön emlegetik. Bár a nevük alapján ijesztőnek hatnak, ha megismered őket – és ebben segíteni fogok – néhány egészen biztosan megszeretsz és könnyedén alkalmazol majd.